Ha a hazai globalizációtörténetekre kíváncsi historiográfus áttekinti a globalizáció nyolcvanas években szaporodásnak induló hazai irodalmát, legfőbb problémája az a tapasztalat lesz, hogy a globalizáció címkével jelölt hazai publikációkat a történeti megközelítés hiánya jellemzi. Mi több, e szakirodalom definíciós kísérletei – vagy inkább: véleményei – alapján az olvasóban az a sejtelem támad, nemhogy globalizációtörténet, de globalizáció sem létezik, amennyiben egy olyan folyamatnak akarunk a nyomába eredni, amelynek a lényegét tudományos igényű konszenzus írja körül. Annyi – jelenlegi ismereteim szerint – legalábbis gyanús, hogy legföljebb globalizációkról és globalizációtörténetekről beszélhetünk, összefüggésben a civilizációk és a kultúrák konszenzuálisan ugyancsak nehezen meghatározható koncepcióival. (Persze vannak nézőpontok, ahonnan a globalizáció egyszerűbben körülírható fogalomnak tetszik. Ezek általában arról ismerszenek föl, hogy nehezen összebékíthetők más nézőpontokkal.)
Mi légyen tehát a teendő? Hol találjuk meg a globalizáció magyar történetét? Próbálkozzunk azzal, hogy egy nagyot lépünk hátra, és azokat a munkákat vizsgáljuk meg, amelyek Magyarország és a világtörténeti viszonyait taglalják? De hisz ezzel kisebb-nagyobb mértékben történetírásunk egésze foglalkozik…
Annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a globalizációról sokat és sokan írtak itthon, olykor még történészek is. Azt is leszögezhetjük, hogy amikor a szerzők globalizációt emlegetnek, nem feltétlenül ugyanarról beszélnek, sőt nem is mindig tudják vagy akarják megmondani, hogy miről. Ha a globalizáció hazai történeti irodalmát keressük, különböző történeteket találunk, amelyeket gyakran áthat a saját „gyenge” kultúra miatti reflektálatlan aggodalom. Lehet, hogy a globalizáció hazai történetéről leginkább ennek az aggodalomnak a története mondana el legtöbbet, „a nemzet a világ/a Nyugat/Amerika ellen” elbeszélése? Ez az aggodalom, sőt elutasítás lenne a közös fogalmi nevező? A globalizáció mint a legújabb áfium, a nemzeti létet fenyegető ellenséges erők legújabb megtestesülése? Vagy még inkább: a kiszolgáltatottságtól és a lemaradástól való félelmek sajátos szinkróniája?
A félelmek történetének leple alatt azonban konkrét történetek bonyolódnak, és csak e történetek tudják bizonyítani vagy cáfolni, jogosak-e az aggodalmak. De mert a történelem tulajdonképpen fölfogható a kulturális transzferek történeteként is, ildomos volna megszabnunk, milyen hatások azok, amelyek globálisnak minősíthetők, a negyvennyolcas forradalmi láztól a spanyolnáthán át akár a Terminátorig. És akkor talán föl lehetne vázolni ezeknek a hatásoknak a hazai történetét is.